További érintett desztinációk:
Szlovénia - Körutazás Szlovéniában - Körutazás Szlovéniában
1. nap:
Budapestről reggel 06.00-kor, a Hősök teréről indulunk. Első programként Szlovénia legnépszerűbb arborétumába, Volčji Potokba látogatunk, mely 85 hektáron, több, mint 2 millió tulipánnal varázsolja el a látogatókat. A tulipánok mellett 4800 fa, 1000 rózsafajta, állandó kaktusz és orchidea gyűjtemény várja a látogatókat. Az arborétumot 1952-ben nyitották meg a látogatók előtt, mely egy korábbi kastélyparkban található. A kastélynak már csak romjai maradtak fenn, de érdemes felsétálnunk a dombra, ahol a romok találhatóak, mert mesés kilátás nyílik innen a Kamnik-Alpokra. Délután Ljubljanába, az ország otthonos és emberléptékű fővárosába érkezünk. A Sárkányos-híd mellékén sétahajóra szállunk, hogy élőszavas vízi városnézés keretében elsőként a Ljubljanica folyóról ismerjük meg ezt a különleges világot, ami filigrán hidakkal, vidékies horgászstégekkel és a belvárosi műemlékek mellett az épített védművek látványával is szolgál. Ezután idegenvezetőnkkel gyalogszerrel barangolunk a rómaiak korától az ornamentikus szecesszióig, miközben bekukucskálunk sikátorokba, láthatjuk a város legidősebb házát, a barokk Szent Miklós Székesegyházat, a reneszánsz Városházát és megsüvegeljük Joze Plecnik főépítész UNESCO Világörökségi címmel méltán felruházott alkotásait. A legendás Preseren tér történetei sem maradnak el, ahová a minden útikönyvben megmutatott Hármas-hídon keresztül jutunk el. A séta végeztével szabad program a belvárosban, ezáltal még jobban átélhetjük a teraszok, paloták, sörözők és cukrászdák hamisítatlan hangulatát. Este Ljubljanához közeli szállodánkba érkezünk, ahol vacsorával búcsúztatjuk a napot (fakultatív).
2. nap:
Fakultatív kirándulás: ,,4P napja" Piran-Portoroz -Predjama-Postojna
Reggeli utána szlovén Isztria tengerpartjára érkezünk, ahol a festői Piran városkáját járjuk be együtt. A filigrán Velencei Ház és a Monarchia hangsúlyos palotái között sétálunk fel a ferences kolostor középkori kerengőjéhez, hogy onnan érjük el a belváros legmagasabb kilátóteraszát. A harangtorony árnyékában nézünk körbe a szirtről mind az olasz, mind a horvát szárazföld felé. Azután egy sikátoron keresztül ereszkedünk le a tengerpartra, hogy a megérdemelt szabad program keretében tetszés szerint fürdőzzünk, fagyizzunk, pizzázzunk. Majd a szlovén Monte Carlo, azaz Portoroz üdülőtelepe következik, ahol az autóbuszból tekintjük meg a homokos plázst, a névadó rózsabokrokat és a luxusszállodák tájképi kertjeit. Az Adria sós levegőjéből visszatérünk a kies karsztvidékre, hogy Európa egyetlen épen maradt és sziklába épített barlangvárát járjuk be. Predjama falucskájában Erazmus, a hírhedt rablólovag legendájával is megismerkedünk. A mészköves fennsíkon haladva kipróbáljuk az ország egyetlen metróját, azaz barlangi kisvasúttal zakatolunk be a kontinens leghosszabb és leglátogatottabb barlangrendszerébe. Postojna csaknem 100%-os páratartalmú, garantáltan, por-, atka- és allergénmentes levegőjének gyógyhatását a felszín alatti járatokban élvezhetjük. A cseppkövek leírhatatlanul változatos formációi között sétálva az Oroszok Hídjával, a Golgotával, a Briliánssal, a Dromedárral és a vakgőtékkel is találkozunk. Este fakultatív vacsora a szállodában.
3. nap:
Reggeli után az ország legmagasabb térszintjéül szolgáló Triglavi Nemzeti Parkba kirándulunk, ahol a 2864 méteres névadó hármas ormának közelébe igyekszünk férkőzni. A Vogel drótkötélpályás sífelvonójával 1535 méterre emelkedünk a tenger szintjétől, hogy farkasszemet nézhessünk a volt Jugoszlávia fenséges csúcsával vagy éppen fentről figyeljük a legelésző kecskéket és a fjordos Bohinji-tó véderdejének színeváltozását. Ribcev Laz üdülőfalujában igazi vízparti idill fogad Bennünket, ahol az Aranyszarvú Zerge, a Keresztelő Szent János templom, a kőhíd, a Négy Bátor Hegymászó szobra egyénileg fedezhető fel. A Száva folyó bölcsőjétől a Bledi-tó partján fekvő Bled közkedvelt városába, azaz a ,,Második Édenkertbe" látogatunk, hogy Szlovénia egyetlen szigetére különleges pletnákkal evezzenek be velünk a csónakos fiúk. Odabent a tó közepén potica kuglóf, gránitlépcső és kívánság harangozás vár Bennünket. Három napos országjárásunkat a pisztrángoktól hemzsegő Radovna folyó kanyonjával és az utolsó fahíd alatt mélybe bukó Sum-vízeséssel zárjuk, amelyek a közkedvelt Vintgar-szurdok sziklahasadékának természeti látványosságai. (A szurdok zárlata esetén a 130 méter magas sziklaszirt tetején trónoló bledi vár ezeréves kőfalait, múzeumát, látványműhelyeit és panorámateraszait járjuk be.) A késő esti órákban érkezünk Budapestre.
Fotók / Photos: www.slovenia.info
A nevezetességek látogatása a helyi előírások betartása szerint lehetséges.
Információk árakról, programköltségekről és biztosításról
Az ár tartalmazza:
- utazás autóbusszal
- 2 éj szállás
- reggeli ellátás
- VOX készülék
- idegenvezetés
Az ár nem tartalmazza:
- útlemondási biztosítás (az út részvételi díjának 1,8 %-a)
- betegség-, baleset-, poggyászbiztosítás 700 Ft/fő/nap
- belépőjegyek
- fakultatív programok
- idegenforgalmi adó: kb. 2 Euro/fő/éj
Felárak:
- egyágyas felár (foglaláskor fizetendő): 30.000 Ft/fő
- egyágyas felár társítással (foglaláskor fizetendő): 15.000 Ft/fő
Belépőjegyek, fakultatív programok, várható költségek:
(Helyszínen fizetendők a megadott pénznemben, készpénzben. Bankkártyás fizetésre nincs lehetőség.)
Fakultatív vacsora: | kb. 19 Euro/fő/alkalom |
Volcji Potok arborétum: | kb. 10 Euro/fő |
Ljubljana hajókázás: | kb. 15 Euro/fő |
Postojnai cseppkőbarlang és Predjama vára: | kb. 45 Euro/fő |
Vogel felvonó: | kb. 30 Euro/fő |
Bledi pletnázás: | kb. 18 Euro/fő |
A Bledi tó szigetén a templom és a torony egyénileg látogatható: | kb. 11 Euro/fő |
Vintgar szurdok: | kb. 10 Euro/fő |
Bledi vár látogatása a szurdok zárlata esetén: | kb. 14 Euro/fő |
Piran-Portoroz- Postojna-Predjama: | 25 Euro/fő + belépőjegy költség |
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem a járulékos költségeket is tartalmazzák (foglalási díj, helyi idegenvezető, szervezési költség). Azokban az esetekben, ahol a múzeum, nevezetesség vagy város kötelezően előírja a helyi idegenvezető alkalmazását, az külön, a belépőjeggyel együtt fizetendő a programokon való részvétel arányában.
A fakultatív programok min. 20 fő részvételével indulnak.
Az utazás min. 35 fő részvételével indul.
A programok sorrendje az időjárás, a nyitva tartások és a foglalások függvényében változhat.
Utazás: autóbusszal
Szállás: 2 éjszaka Ljubljana környékén 3*-os szállodában, 2-3 ágyas saját fürdőszobás szobákban
Ellátás: reggeli