További érintett desztinációk:
Magyarország - Közép-Dunántúl - Veszprém
» Magyarország - Közép-Dunántúl - Székesfehérvár
KIRÁLYI VÁROSOK ADVENT IDEJÉN
VESZPRÉM - SZÉKESFEHÉRVÁR
Időpont: 2024. december 17.
Utazás: autóbusszal
Találkozás: 7.45 órától a Népliget Hell Miksa sétánytól (Elnök utcával szemben, Planetárium mellett)
Indulás: 8.00 órakor
Program
Első állomásunk Veszprém. Megérkezve az egykori „Királynék” városába. Az Óváros tér felé vesszük utunk, ahol szebbnél szebb barokk házak, paloták fogadnak bennünket. A középkori várkapun át jutunk el a Tűztoronyhoz, a Püspöki Palotához, valamint a Szentháromság téren álló Szt. Mihály székesegyházhoz. Sétánk során megelevenedik a történelem. Gizella királyné, Szent Imre herceg és Szent Margithoz kötődő legendákat ismerhetünk meg. Sétánk végén szép panorámában gyönyörködhetünk, majd a püspöki városrész különlegesen meghitt adventi vásárát nézhetjük meg, mely a Karácsonyt, mint keresztény ünnepet és annak, valós értékeit kívánja megmutatni az ide látogatóknak. Székesfehérvárra érkezve először a Mária völgyben megcsodáljuk a Bory Jenő építész, szobrász és festőművész által l évtizedeken át épített és díszített Bory várat. A gyönyörűen díszített várat benépesítette a kortárs művészek, valamint festőművész felesége, Komócsin Ilona saját műalkotásaival. A Százoszlopos udvar árkádja alatt gipsz szobrok eredeti változatait láthatjuk, melyek az ország különböző településein ma is megtalálhatók, bronzba öntve vagy márványba faragva.
Folytatjuk utunkat Székesfehérvár belvárosába. Az ősi város, Alba Regia több mint fél évezredig királyok temetkezési helye és törvénylátó napok helyszíne volt. Itt helyezték örök nyugalomra az országalapító István királyt, és itt avatták szentté 1083-ban. Városnéző sétánk során az ünnepi díszbe öltözött belvárosban megtekintjük a Városháza különlegesen míves kapuzatát, majd az udvarán felépített betlehem előtt felidézhetjük a bibliai történetet. A belváros legszebb épülete, a felújított Hiemer-ház is nyitva áll a látogatók előtt. Az egykori koronázó város belvárosában élvezzük a forralt bor és fahéj illatával belengett belváros hangulatát. Itt több kereskedő kínálja a minőségi, kézműves portékákat, az alkalomhoz illő ételeket, italokat és kellékeket. Belépő: kb. 6.000,- Ft/fő. Várható visszaérkezés Budapestre 19-20 óra között.
Részvételi díj: 16.990,- Ft/fő
Akciós ár: 10.990,- Ft/fő
Fix ülőhely: 2.000,- Ft/fő
A program változtatásának jogát fenntartjuk!!!